Szülő takarít a gyerekével

Túlzásba vitt fertőtlenítés és gyerekkori elhízás? Van kapcsolat!

Újabb elborzasztó tanulmány a fertőtlenítőszerekről!

A túlzásba vitt fertőtlenítés összefügghet a gyermekkori elhízással!

Nagyon érdekes, ám egyben sokkoló tanulmányra bukkantunk.

A 2018-ban publikált kanadai tanulmány azt vizsgálta, hogy van e valamilyen összefüggés a gyermekkori elhízás és a háztartási tisztítószerek, fertőtlenítők rendszeres használta között.

A kutatás eredménye nem túl biztató…


gyerek tisztítószerrel a kezében

A kanadai CMAJ tanulmánya szerint az otthoni fertőtlenítőszerek gyakori és túlzásba vitt használata miatt, a későbbiekben túlsúlyos is lehet a gyermekünk. Ennek az oka a bélflóra egyensúlyának felborulásában keresendő.

Az új jövevény megérkezésével hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, ha takarításról és higiéniáról van szó, csak, hogy biztonságba tudjuk az új családtagot!

Sokan azt gondolják, hogy a teljesen steril baktériummentes közeg a legjobb a gyereknek, és ezért naponta fertőtleníti a különféle területeket, amivel a kicsi egészségét szeretné megvédeni.

Ám ezzel többet árt neki, mint használ!

A túlzott vegyszerhasználat többek között összefüggésbe hozható a gyermekkori asztmával, és a különféle bőrproblémákkal is, de mint ez az új tanulmány is kimutatta a gyermekkori elhízással is.

 

A tanulmány bemutatása:

A felületek tisztán tartására használt háztartási tisztítószerek és fertőtlenítőszerek hozzájárulhatnak a gyerekkori elhízáshoz, mivel képesek a bélflóra összetételének megváltoztatására.

A tanulmány szerint azoknál a 3-4 hónapos gyerekeknél, akik otthonában a szülők heti rendszerességgel használnak antibakteriális tisztítószereket, kétszer nagyobb valószínűséggel emelkedik meg a Lachnospiraceae nevű bélbaktérium mennyisége, mint azoknál, akiknél otthon nem fertőtlenítenek ilyen gyakorisággal ilyen szerekkel.

A Lachnospiraceae bélbaktériumok szintjének megemelkedése veszélyes is lehet, mert pl. egy hároméves gyereknél már kimutathatóan összefüggésben van a baktériumok számának növekedése a magasabb testtömegindexszel (BMI) – állítja a tanulmány.Szülő takarít a gyerekével

Anita L. Kozyrskyj gyermekgyógyász professzor szerint habár a Lachnospiraceae természetes összetevője az emésztőrendszer bélflórájának, állatokon végzett korábbi kísérletekből már tudható, hogy az ezen baktériumok megemelkedett szintje magasabb testzsírral és inzulinrezisztenciával jár.

A tavalyi kanadai kutatás most azt próbálta bebizonyítani, hogy a háztartási tisztítószerek túlzott használata az említett baktérium számának növekedéséhez vezethet.

A kutatásban résztvevő szakemberek 757 gyermeket vizsgáltak hosszú éveken át. Az anyák terhességének felétől rögzítették az adatokat, egészen a gyerekek tinédzser koráig.

A kutatás során a szülőknek először a 3-4 hónapos gyerek székletmintáját kellett leadniuk, majd a szülőket az otthonukról, annak takarítási szokásairól kérdezték.

Az évek alatt folyamatosan rögzítették a gyerekek testtömegindexét és az otthoni fertőtlenítőszerek, mosó- és tisztítószerek használatának gyakoriságát.

Az eredményekből kiderült, hogy a fertőtlenítőszerek gyakori használata összefüggésben van a Lachnospiraceae baktériumok szintjének megemelkedésével.

Ezt az emelkedést a mosószereknél és a nem antibakteriális tisztítószereknél, környezetbarát termékeknél nem mutatták ki egyértelműen. Így azok az első vizsgálatok szerint nincsenek hatással a bélflórára vagy legalábbis nem olyan nagy mértékű a növekedés, mint ami befolyásolná a testtömeg gyarapodást.

A kutatók szeretnének további kutatást végezni a témában, hogy az összefüggést a gyerekkori elhízás és az otthoni fertőtlenítőszerek között biztosan megtudják állapítani.

 

Élj tudatosan!

Figyelj oda gyermekeid egészségére, használj egészségbarát tisztítószereket!

Érdekelnek az egészségbarát tisztítószerek?

Ajánlatunk a probiotikumokat tartalmazó SanoD’or Nature tisztítószer koncentrátumok!

 

Profi takarító vagy?

Akkor a Mesdi mop neked való! Nincsenek káros vegyszerek használat közben, nem kell maszk vagy gumikesztyű sem!

Gyors és környezetbarát!

Olvass róla többet az oldalon 🙂

 

 

 

A teljes angol nyelvű tanulmányt itt tudod elolvasni:

http://www.cmaj.ca/content/190/37/E1097