Hogy csinálták ükanyáink avagy a takarítás története!
Egy kis takarítási történelem!
Vajon mióta takarítunk?
Biztos te is gondoltál már rá, hogy miért kell takarítani, ha más nem káromkodva a második felmosás után, amikor valaki megint 
összemászkálta a friss munkádat. 🙂 Arról nem is beszélve, hogy ha kitakarítasz, senki nem veszi észre, bezzeg ha nem takarítanál, akkor meg mindenki…
Szidhatjuk őseinket, hogy ki találta ki a takarítást, mint az egyik legkevésbé kedvelt tevékenységet, de nem lehetünk meg nélküle, ezt be kell látnunk.
Mennyivel jobb érzés egy tiszta otthonba hazatérnünk egy fárasztó nap után, mint ha ülőhelyet kell keresnünk a ruha és szemétkupacok között.
Tekintsünk kicsit vissza a múltba, cikkünkből kiderül, hogy a takarítás nem is volt olyan egyszerű folyamat, mint napjainkban.
Hivatásos takarítók a múltban:
A takarítás története valószínűleg az ősidőkig nyúlik vissza, habár erre utaló nyomok nem maradtak fenn. Később, a fejlettebb római korban valószínűleg a rabszolgák végezték.
Az első hivatalos professzionális takarításról (tehát nem a háztartásbeli takarítás, hanem aki hivatásszerűen végezte) az 1800-as évek közepétől beszélhetünk. Az akkor készült fényképeken a takarítók ünnepi viseletbe jelentek meg. Az eszközhasználatról nem sokat tudunk, de az egyértelműen látszik ezekből a képekből, hogy a takarítók megbecsült tagjai voltak a közösségnek. A gazdagok körében a legnagyobb értéknek az ingatlan számított, így elkezdtek az emberek vigyázni rá, csinosítgatni, és az új nézetnek köszönhetően elkezdtek rendszeresen takarítani és megjelentek a cselédek és a takarítok.
A 19. század előtt elkezdték az emberek „szőnyegekkel” pokrócokkal befedni a padlókat, hogy védjék a kosz és a foltok ellen. Ezután természetes igény volt, hogy a szőnyegeket valahogyan tisztítani kell. Megjelentek a különféle házi praktikák a foltok eltávolítására pl. a citromlével és a vekni forró kenyérrel történő szőnyeg sikálás, később a kloroformot is bevetették kárpit tisztításra, kevesebb sikerrel :).
A szőnyeg takarítás mellet, megjelent a többi nem kedvelt takarítási folyamat is a por eltávolítására. A kosz elleni hadjárat története a söprűvel kezdődött, ezután a 19 sz. végén jelentek meg a különféle mechanikus szerkezetek.
A legjobb azoknak a takarítóknak volt, akik egy intézmény (pl.egyetem) alkalmazásában álltak, mivel az ő munkájuk nagyobb megbecsüléssel járt. Az 1900-as években készült képeken a takarítók már egyenruhában láthatóak. Külön kiemelt csoportot képeztek az úgynevezett „Flat-janitorok”. Ők a nagy ingatlanok gondnokai, házmesterei, takarítói, ablaktisztítói voltak egyben, akik szolgálati lakást kaptak ugyan, de ezért egy héten 7 napon keresztül napi 24 órás készenlétet kellett vállalniuk. Ellentétben egy egyetem vagy gyár takarítóival, nekik nem egy főnökük volt, akivel kialakíthattak valamiféle beosztott felettesi viszonyt, nekik minden lakó parancsolhatott és 
sokszor ellentmondásos elvárások fogalmazódtak meg.
A takarítókkal szemben komoly követelményeket támasztottak már akkor is, pedig akkoriban korlátolt számú eszközzel tudtak csak dolgozni. A seprűn és súrolókefén kívül gyakorlatilag nem sok minden volt, és tisztítószer gyanánt is csak benzint, terpentinolajat, szalmiákszeszt vagy a szappanfőzés melléktermékeként megmaradt lúgot használhattak.
Ma szinte alig tudunk választani a számtalan mennyiségű eszköz és tisztítószer között azonban ez idő tájt csak egy féle eszköz és tisztítószer volt, a háztartási és a professzionális anyagok elkülönülése még váratott magára.
Azt azonban nem mondhatjuk, hogy nem voltak törekvések a takarítási munka megkönnyítésére. A poreltávolítás, porszívózás iránti igény valószínűleg valamikor a 1800-as évek közepére jelent meg.
Ebben a korban már elég sűrűn lakottak és elég szennyezettek voltak a városok, főleg a nagy ipari települések így szükség volt a takarításra.
Természetesen ezen kívül egy magasabb szintű igény is megjelent a tisztasággal kapcsolatban, ami a polgárosodási folyamatnak köszönhető.
Az igényeknek köszönhetően új és innovatív eszközök jelentek meg a takarításban.
A fejlődés következő lépése, hogy a létesítményekhez hasonlóan a háztartásokban is kialakult egy rendszer, amit a takarítási mátrix ősének tekinthetünk.
1930-as években már voltak olyan műveletek, amelyeket jobb házaknál minden nap elvégeztek a cselédek ilyen volt pl. a portörlés. A konyhát, fürdőszobát is illett naponta felmosni. A mai csavaróval felszerelt felmosó vödör elődjét ekkor már ismerték, de a háztartások többségében kézzel csavarták a felmosórongyot. Erősen szennyezett padló esetén a vízbe kis szalmiákszeszt vagy ecetet tettek, ami jól tisztított, de szaga elég kellemetlen volt.
Az 1980-as évek elejétől a takarítás szervezetté vált és két részre osztódott:
A “házaló” lakossági szolgáltatást kínáló takarítók többsége női munkaerő volt, ezzel szemben az iparszerű, szerződéses szolgáltatók többsége férfiakból állt.
Az iparszerű takarítás gépesítésének és vegyszerezésének szakszerűtlensége miatt nagyobb létszámú, de még képzetlen, nem kreatív személyzet dolgozott, pl. gyári takarítók, utcai munkások.
Amikor a nagy alapterülettel rendelkező, igényes takarítást elváró üzemeltetők megjelentek a piacon, az elvárásoknak megfelelő, nagy értékű gépek kerültek alkalmazásba, melyek kezelése komplikáltabb lett. A jól felfogott érdek alapján a munkáltató kereste a betanítható és munkáltatójához hű, megbízható dolgozók alkalmazását.
Szabadalmak a padló birodalmában:
Néhány fontos szabadalmat szeretnék kifejteni a padlóápolással 
kapcsolatban.
Wixelés
A takarítás egyik utolsó és legfárasztóbb műveletének a padlófényesítés számított az 1930-as években. Lakk híján ezt a padló viaszolásával vagy olajozásával oldották meg. A padlóviaszt is házilag főzték, esetenként sárga festékkel színezték is. Az olaj vagy a viaszolás ellenállóvá és vízhatlanná tette a padlót, ugyanakkor kellemetlen volt, hogy ha pl. egy kisgyerek fehér harisnyával elesett rajta, a harisnyát nemigen lehetett tökéletesen kitisztítani. Jobb polgári házakban a cselédlány dolga volt a “wixelés”: a padlón többé-kevésbé egyenletesen szétöntötték az olvadt és esetleg színezett viaszt, majd puha rongyot kötöztek a cipőjükre, és twist-szerű táncot jártak, legalább félóra hosszat. Sietni kellett, hogy a viaszt még olvadt állapotban jól szétkenjék, utána pedig csillogóra fényesítsék.
Na de ugorjunk még visszább az időben!
A linóleum
Feltalálójának, Sir Frederick Waltonnak 1863. december 19-én vált véglegessé a szabadalma, ekkor kezdődött máig tartó sikeres életútja e kiemelkedően kopásálló, természetes alapanyagokból készített padlóburkolatnak. Feltalálása azonban egy véletlennek volt köszönhető. Walton egy impregnáló anyagot próbált kikísérletezni a vitorlakészítők számára. A próbadarabot sikertelennek ítélték, mert az eredeti célnak nem felelt meg. A parafaőrleménnyel dúsított lenolaj és fenyőgyanta keverékével átitatott zsákszövet kiszáradva kemény felületű, de hajlítható lemezzé vált, amelyen járni is lehetett. Hamar felismerték a benne rejlő lehetőségeket így már 1864-ben megnyitott az első linóleumgyár. A betonra fektetet linóleumot könnyebb volt tisztítani, mint a sima betonfelületet, így hamar elterjedt a használata a háztartások konyháiban, közlekedő helyiségeiben, valamint a különböző intézményekben pl. iskolákban. Felülete higiénikusabb és könnyebb tisztán tartani, mivel elegendő langyos vízzel feltörölni.
Megjelenésével nagyobb hangsúlyt kaptak a vízzel történő takarítási eljárások és ennek köszönhetően jelentek meg az új innovatív felmosórongyok pótolható fejjel, aminek használatához nem volt szükség a kétkezi kicsavarásra.
Egy kis porszívó múlt:
A porszívó története a mechanikus seprűkkel kezdődött. Az első mechanikus seprűt 1811-ben az angol James Hume készítette el, ezt Lucius Bigelow fejlesztette tovább 1858-ban. Ezek egy dobozból és egy keféből álltak. Azonban ezek a seprűk nem működtek valami jól és általában több port vertek fel, mint amennyit összeszedtek. 🙂
1876-ban Melville Bissell felesége, Anna kérésére alkotta meg a mechanikus szőnyegseprűt, melynek doboztestében a kefék forogtak, így gyűjtve össze a port a szőnyeg felszínéről. A találmány óriási sikert aratott, a család hamarosan gyárat hozatott létre.
A mai porszívók ősének tekinthető gépet 1901-ben Hubert Cecil Booth alkotta meg, miután végignézte, hogyan próbálkoznak hiábavalóan a 
vasútállomáson egy géppel kifújni a port a kocsikból. Ekkor jutott eszébe, hogy miért nem beszívással próbálkoznak. Mérnökként nem volt ismeretlen számára a megfordítható mechanizmusok gondolata, ezért is juthatott eszébe itt is a folyamat ellenkezője.
A megalkotott gépezet olyan nagy volt, hogy lovas kocsival kellett húzni, és hatalmas zajjal járt a működtetése. A szerkezetből egy hosszú tömlő indult, amellyel be lehetett szippantani a bútorokról a port, amelyet azután a gép a másik végén egy tartályba fújt be.
Csak a gazdagabb családok engedhették meg maguknak, hogy megrendeljék a porszívó gépet, amely azután megjelent a házuk előtt, és az ablakon vagy ajtón behúzott tömlővel, több ember közreműködésével, rettenetes zajjal működésbe kezdett. A gép akkora izgalmat jelentett az angoloknak, hogy Booth egy idő után átlátszó tömlőt gyártott rá, hogy a megrendelői láthassák, hogyan szaladhatnak át akár kisebb tárgyak is a szobáikból a gépig. A termék népszerű volt, középületek, szállodák, sőt VII. Eduárd brit király is előszeretettel vette igénybe a szolgáltatást.
1912-ben találták fel az első, levegőbeszívással működő elektromos háztartási porszívót.
A 20. század folyamán a gépek egyre könnyebbek lettek, az először fémből készült porszívók külső borítását műanyagra cserélték. Többféle változat jelent meg, porzsákkal és porzsák nélkül, forró gőzzel vagy éppen vízzel tisztítók is. Az 1990-es években elkészültek a ciklonikus szűréssel működő (a levegőben lévő por 99%-át is eltávolítja) porszívók, a 2000-es években pedig megjelentek az önállóan működő robotporszívók.
Mop történelem:
A felmosórongy a piszok elleni harc egyik 
legalapvetőbb fegyvere, ami minden háztartásban megtalálható és a takarítók első számú eszköze. 1893-ban Thomas Stewart feltalált egy felmosórongyot egy olyan pótolható fonalból készült fejjel, amit ráerősített egy tartórúdra és ezzel elindította a mai napig népszerű önkicsavaró rongyok innovációját. Ma már természetesnek vesszük, hogy nem szabad kézzel kell kicsavarni a vizes rongyot, de ez akkor hatalmas újdonságnak számított.
Később Peter Vosbikian 1950-ben szabadalmaztatott egy szivacsfelmosórongyot, ami szintén a kézzel kicsavarás és a hajolgatás megszüntetésére szolgált magas nedvszívó képességének köszönhetően. Ma az ablakmosásnál használják újszerű változatát.
Az utóbbi évtizedben a hagyományos vizes mopok mellet megjelentek a különböző „száraz mopok” (por, száraz piszok feltakarítására), amely újfajta takarítási technológiának számít hazánkban is. A mop használata eltér a szokásos vizes, vagy mikro szálas eszközök használatától. A szőnyegpadló kivételével mindenfajta felület: kő, márvány, járólapok, linóleum, műgyantás padló, parketta, faburkolatok, rozsdamentes oszlopok megtisztítására tervezték, megszüntetve ezáltal a port és a piszkot.
Nincs szükség víz használatára (nincs csúszásveszély) és más takarítószerek alkalmazására sem, így egy nagyon innovatív és hasznos eszköznek bizonyul.
Tudj meg többet a Mesdi impregnált vörös mopjáról IDE kattintva!
Ma már számtalan lehetőség nyílik meg előttünk, ha takarításról van szó, legyen az akár az otthoni vagy a professzionális takarítás, kezdve az új tisztítószerektől az önműködő takarító robotig.
Egyszerűbb és gyorsabb lett a folyamat köszönhetően a rengeteg technikai fejlődésnek.
És még hol a jövő…
