GettyImages-868481314

A kísérleti állatok védelmének világnapja

A kísérleti állatok védelmének világnapja

Április 24.

Habár a technikai fejlődés rohamléptekben halad, még a mai napig is vannak olyan országok ahol kötelezőek a kegyetlen állatkísérletek.

Az állatvédők minden évben felhívják a figyelmet az április 24-én tartandó kísérleti állatok világnapján a laborállatok védelmének a fontosságára és arra, hogy a tudomány lehetőség szerint alkalmazzon élőlénybarát egyéb alternatívát.

Az emberiség önérdekből számos célra használ fel állatokat. Legkevesebb, amit megtehetünk, az, hogy ezen a napon megemlékezzünk azokról a kísérleti célra felhasznált állatokról, akik az életüket adták az emberek jobb minőségű életéért.

A PETA (Emberek az Állatokkal Való Etikus Bánásmódért) adatai szerint évente több mint 100 millió állat szenved és pusztul el a kegyetlen kémiai vegyszerek, gyógyszerek, élelmiszer- és kozmetikai tesztek, valamint az orvosi gyakorlati képzés és a kíváncsiság által vezérelt tudományos kísérletezés következtében. A különféle kozmetikumok, háztartási tisztítószerek és más termékek tesztelése érdekében állatok százezreit mérgezik meg, vakítják meg és ölik meg a vállalatok.

Szerencsére az EU-ban már betiltották a kozmetikai célú állatkísérleteket, és Izrael és India is csatlakozott a kezdeményezéshez. Sajnos a kísérletek a mai napig folytatódnak Amerikában és Ázsiában. Azoknál a márkáknál pedig, akik Kínában is jelen vannak, még rosszabb a helyzet, mert a kínai törvények egyenesen előírják, hogy minden emberi kozmetikumot vagy más szert előbb állatokon kell tesztelni.

Az egereket és a patkányokat mérgező gázok belélegzésére kényszerítik, a kutyákkal rovarirtó szereket etetnek meg, a nyulak bőrére és szemébe pedig maró vegyi anyagokat csepegtetnek.

Amellett, hogy ártatlan élőlények életét menthetik meg, az alternatív módszerek jóval hatékonyabbak és megbízhatóbbak, mint az állatkísérletek segítségével zajló vizsgálatok. A kíméletlen és elavult állatkísérletekkel ellentétben ezek az eljárások általában kevesebb időt vesznek igénybe, ezáltal pedig a kegyetlen módszerek töredékébe kerülnek csupán. Ezen eredményes, megfizethető és humánus kutatási metódusok közé tartozik az emberi populációk tanulmányozása, az önkéntesek bevonása, az in vitro technika, a genomika tudománya és a számítógépes modellezés is.

( In vitro: olyan kísérleti technika, amelynek során a kísérleti folyamat nem az élő szervezetben, hanem azon kívül, ellenőrzött körülmények közt zajlik, például egy kémcsőben.

Genomika: a gének kölcsönhatását vizsgáló, annak eredményeit számítógépes biológia alkalmazásával feldolgozó tudomány).

 

Cruelty-free (CF) – „Kegyetlenség-mentes”

Ha ilyen jelzést látsz egy terméken akkor biztos lehetsz benne, hogy sem a készterméket sem annak összetevőit nem tesztelték állatokon.

Itt tudsz gyártókat és termékeket is ellenőrizni.http://features.peta.org/cruelty-free-company-search/index.aspx

 

Mit tehetünk MI az állatkísérletek ellen?

Mindannyian segíthetünk, ha bojkottáljuk az állatkísérleteket végző cégek termékeit, és kizárólag olyan szervezeteket támogatunk, akik nem hajtanak végre ilyen teszteket.

 

Óvjuk meg az állatokat!

Április 24-e a kísérleti állatok védelmének világnapja!

 

Források:
https://szepsegreceptek.hu/amitol-a-borod-szep-lesz/allatkiserletmentes-termekek-listaja/
https://starity.hu/magazin/28185-tegyunk-az-allatkiserletek-ellen/
http://features.peta.org/cruelty-free-company-search/index.aspx